«

»

sze 26

Korszerűsítette informatikai rendszerét a rendőrség a közép-magyarországi régióban

Budapest, 2014. szeptember 25., csütörtök (MTI) – Az Európai Unió kétmilliárd forintos támogatásával korszerűsítette elektronikus feldolgozórendszerét a közép-magyarországi régióban a rendőrség – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdasági főigazgatója csütörtökön Budapesten.

 Kovács István a projektzáró sajtótájékoztatón közölte, hogy a fejlesztés nyomán már olyan ügyeket intézhetnek elektronikus úton az állampolgárok, mint a közérdekű panasz, a vadászati célú lőfegyvertartási engedély, a vagyonvédelmi tevékenységhez, pirotechnikai eszközök gyártásához, forgalmazásához, sportrendezvények megtartásához szükséges engedély kiállítása, és így lehet jelentkezni hatósági fegyverismereti vizsgára is.
A beruházás keretében négyezer korszerű munkaállomást helyeztek üzembe a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 108 telephelyén, és felszereltek egy 5800 számítógép kiszolgálására alkalmas szervert is.
A főigazgató szólt arról is, hogy évente mintegy százezer ember keresi fel ügyintézés céljából a rendőrség Teve utcai székházát, ezért a projekt keretében korszerű ügyfél-irányítási rendszert is kialakítottak.
A fejlesztésektől azt várják, hogy lényegesen rövidül az ügyintézés ideje, és a rendszert úgy készítették el, hogy az kiterjeszthető legyen országosan is – mondta Kovács István.
Czirják Attila, az ORFK osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a beruházás keretében megújultak a Robotzsaru Neo ügyviteli rendszer közlekedésrendészeti, illetve igazgatásrendészeti moduljai is.
Mindettől azt remélik, hogy lényegesen felgyorsul a többi között a helyszíni bírságolások, a szabálysértések ügyfeldolgozása és a statisztikai adatszolgáltatás. Ezért tartottak továbbképzést 300 rendőrségi dolgozónak is.
A sajtótájékoztatón azt is közölték, hogy az elektronikus közigazgatási szolgáltatások alkalmazásához szükséges információk elérhetők a rendőrség honlapján, a police.hu-n.

(forrás: MTI/2014.09.26.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Az oldal bizonyos tartalmainak megtekintéséhez a sütik elfogadása szükséges. több infó

Weboldalunk a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. A Weboldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába.

Bezárás